Veszteség

Tulajdonképpen gyászolok. Elvesztettem egy barátomat.

Előre mondom, nem halt meg.

De inkább onnan kezdem, hogy felnőtt koromban hamar ráébredtem arra, hogy még a legjobbnak tűnő barátok is lekopnak, amikor igazi bajba jut az ember. Illetve, aki mégis megmarad, na az az igazi barát. És ez a személy sokszor nem az lesz, akire gondolunk, hanem esetleg olyan valaki, aki éveken át csak szépen meghúzódott az árnyékban, ritkán lépett elő, de mindig olyankor, amikor tényleg szükség volt rá.

Mindig óvatosan bántam ezzel a szóval, hogy barát. (Szándékosan nem barátnőt írok, annak iszonyú pejoratív felhangja van az én fülemben.) Nem osztogattam boldog-boldogtalannak, puszipajtásnak, havernek, cimborának, sőt, inkább az ismerősi státuszban tartottam őket addig, amíg meg nem bizonyosodtam arról, hogy tényleg barátok-e. És legtöbbször nem azok.

De most volt egy, akit közel engedtem magamhoz, akit beavattam a gondolataimba, akiről úgy éreztem, érti, mit mondok. Néha voltak ugyan furcsa dolgai, nem vette fel a telefont, nem hívott vissza, de ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, gondoltam, elfoglalt, akárcsak én. Aztán egy beszélgetés során tettem egy számomra jelentéktelennek tűnő megjegyzést, amin, mint egy héttel később kiderült, irgalmatlanul berágott; ott és akkor nem látszott rajta semmi – amint mondta, nem akart megbántani azzal, hogy indulatosan válaszol – de egy hétig nem tudtam elérni. Amikor összefutottunk, hidegen kioktatott, hogy most már tovább nem viseli el a cinizmusomat, az ironikus megjegyzéseimet, és hát megvárta, amíg lecsillapodik benne az indulat, ezért csak most mondja el.

Soha senki nem mondta, hogy egy érzéketlen bunkó volnék, innentől kezdve viszont nem tudhatom, vajon hány embert bántottam meg akaratlanul, az ironikus stílusomnak köszönhetően. Mert kiderült, hogy azon mondataim mögé, amelyeket én teljesen ártalmatlannak szántam, ő hallott olyan árnyék-tartalmat, ami számára sértő volt.

Ó Istenem, öreg vagyok én ehhez – gondoltam akkor magamban.

És ezt gondolom most is.

Nem tudok úgy beszélgetni, hogy közben folyamatos elemzésnek vessem alá a mondataimat, hátha van benne valami bántó.

Hát ezért gyászolok.

És maradt a férjem a legjobb barátom. Benne még nem csalódtam.