Éjfél elmúlt. Csörög a telefonom.
Az elmúlt években kétszer csörgött éjjel mindössze. Egyszer anyám hívott, hogy meghalt a nagypapám, egyszer meg az apósom, hogy az anyósom agyvérzést kapott, elvitték a mentők. Relatíve kedves, bár kissé aggódó hallózásomra azonban ezúttal egy ismeretlen női hang – talán kissé ittas – szólt bele a telefonba.
– Beszélni akarok vele.
– Kivel?
– Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, adjad.
– Elnézést, de kit? – kérdeztem döbbenten.
– Hülye k..va, ne szórakozz már velem, mindent tudok, beszélni akarok azzal a szarházival.
– Hölgyem, nézze, rossz számot hívott. Biztos, hogy nem itt van, akit keres.
– Adod itt az ártatlant, te kis kígyó, mindegy, mondd meg neki, hogy kitekerem a nyakát, ha hazajön.
– Figyeljen rám: én most leteszem a telefont. Ellenőrizze a számot, amit hívni akart. Ha tényleg ez az, hívjon vissza.
Nem hívott többet.